Retek- és paprikavetés
Február 23-án elvetettem a paprikákat, a következőket:
saját szedett magról egy bocskor jellegű fajta és Topepo, ezeket már többször vetettem újra,
Index fórumos közös beszerzésből a Capsicotól Baklava, Cahuna és Delicado - ezek hibridek, tavaly beváltak,
a Budapesti Kertimagtól 2022-es minősítésű, 2026. 12. lejáratú Bácskai fehér, ezt még nem próbáltuk,
2021-es minősítésű, 2024. 12. lejáratú Cecil F1 (Magrovet), ez sem volt eddig.
Florasca B virágföldbe vetettem, a vetődobozokat kelésig radiátoron tartom.
Az ősszel vetett retkek már fogynak. A Müncheni sörből megettük a jól fejlett példányokat, a Húsvéti rózsából és a japán retekből ennyi maradt:
Fölszedtem az ágyásból a fűtőkábeleket, ha netán erős fagy jön, kihúzom az összeset, ennyi már vödörben is el fog állni, míg el nem fogy. Most már fontosabb, hogy az új vetés időben, egyenletesen kikeljen.
A fóliában vetettem két sor Húsvéti rózsát a december végén duggatott hagymasor két oldalára:
Megöntöztem, vékonyan betakartam és a sorok fölé végighúztam a fűtőkábeleket.
Végül letakartam fátyolfóliával, a reteksorokat vastagabban, a hagymák fölött vékonyabban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése