Az idei utolsó vetések
Augusztusra megfogyatkoztak a bolhák, az évelő keresztesvirágúak elkezdtek újra hajtani.
10-én úgy láttam, talán már megmaradnának a káposztafélék, elvetettem hát a Müncheni sör retket és a karórépát. Mindkettőt júliusban kellett volna, de akkor még valószínűleg egyből letarolták volna a bolhák.
A vetést rögtön letakartam szúnyoghálóval. Később a frissen kelt növényeken láttam néhány földibolhát, ezért betettem a háló alá három ragadós sárga lapot.
Augusztus 20-án így nézett ki az ágyás, a képen a legközelebbi a retek és a karórépa:
Begyűjteni nem tudom őket, apró csigák ezek. Egy nagyobb példányt ma fotóztam a szúnyogháló tetején:
Nem tudom, milyen faj, ha sikerül kiderítenem, utólag beírom.
A Müncheni sör és a karórépa jelenlegi állapota (a kép hálón keresztül készült, azért homályos):Augusztus 23-án elvetettem a következő adag retket, Húsvéti rózsát és Japana F1-et. Ezek a korábban kiszedett vöröshagyma helyére kerültek. A hagymát védő szúnyoghálót nem szedtem le akkor sem, mikor éppen nem volt alatta zöldség. Úgy tűnik, ez jó ötlet volt, mert ott kevesebb kárt okoztak a csigák, a növények nem ritkultak ki annyira, mint a Müncheni sörretek és a karórépa, valamivel kevésbé is vannak megrágva. Most, szeptember 18-án ilyenek:
Szeptember 4-én elvetettem a galambbegy salátát. Egy osztrák ismerős vette nekünk a magot, mivel kedvenc fajtámat, a Holländischer Breitblättrigert nem lehet Magyarországon kapni. Kétféle csomagolásút is kaptunk, egy osztrákot és egy szlovént:
Négy helyre is vetettem, hogy akkor is legyen télen elég friss zöldség, ha netán nem fog megnőni a retek. A négy helyből egyen, a ház mögötti keskeny sávban szépen megmaradt, most ilyen:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése